A legnagyobb mumus: a következetesség: 11 tipp, hogy jobban menjen

A legnagyobb mumus: a következetesség: 11 tipp, hogy jobban menjen

Szülőként mást sem hallunk, mint hogy a nevelés kulcsa a következetesség. Vagy ha egy jólnevelt kutyát szeretnél. Vagy ha egy jól menő vállalkozást. 

Úgy vélem, nekünk, ADHD-val érintetteknek néha már szitokszóként hat, ha meghalljuk, mert egyszerűen az agyunk úgy van összerakva, hogy az egyik legnehezebb feladat következetesnek maradnunk. 

Így egyben biztosak lehetünk: a legkövetkezetesebb dolog, amit fel tudunk mutatni: a következetlenség. 

De miért olyan különösen nehéz ez, ha ADHD-val élünk? 

  1. Megunod. 

  2. Elfelejted

  3. Eltévedsz a saját gondolataid között, hiszen annyi csábító, hívogató dolog van még, amire átállhatsz.

  4. Ott repült egy madár. Egy légy. Egy pillangó. Egy mókus. 

  5. Találtál újabb, jobb játékszert. 

Pedig akár szülőként, akár a karrier szempontjából, de a legfontosabb, hogy ezt a képességünket csiszolgassuk egy kicsit, még ha lehetetlennek is tűnik. Hogy könnyű lenne, nem ígérem, de kis gyakorlással és tudatossággal korántsem lehetetlen. 

Hiszen óó azok a csábító új ötletek! No meg a szirének éneke, amikor összeáll a fejedben egy új termékötlet a vállalkozásodhoz, egy új megoldási mód egy helyzetre, egy új út csábító ígérete, hogy hogyan érd el a céljaid. Micsoda bőség és micsoda nehéz ilyenkor a korábban kijelölt úton maradni! 

De miért is olyan nehéz ez nekünk? 

Ne hidd, hogy veled van a baj. Hogy ez egy rossz tulajdonság, életképtelenség, ügyetlenség. Sőt, nem is lustaság. 

Nos, ez nem azért van, mert nem vagyunk képesek elköteleződni; inkább olyan, mintha felfedezők lennénk a kreativitás hatalmas dzsungelében. A feltérképezetlen területek vonzanak bennünket, és ... nos, így könnyű eltévedni. Ugyanakkor ez a hívás, mely mindig az új dolgok felé csábít minket, igazából a szupererőddé is válhat. Ha megzabolázod, betöröd, akkor a kezed alá fog dolgozni. 

A következetesnek maradni bármely területen vagy feladattal különösen nagy kihívást jelenthet az ADHD-harcosok számára, hiszen agyunk egészen egyedi módon van összehuzalozva.

Megtartani a figyelmet? Impulzivitás? Esetleg hiperaktivitás? A kreativitás magas foka, folyamatosan száguldó ötletek és gondolatok? 

Ha érintett vagy, ezeket biztosan ismered, és bizony ezekből a következetlenségek tökéletes vihara keletkezik.

No és ott van a FOMO (fear of missing out), avagy az új és izgalmas lehetőségek kihagyásától való félelem. 

Elengedhetetlen azonban annak felismerése, hogy ezek a tulajdonságok, ha hatékonyan kihasználjuk, szupererővé alakíthatók. Megfelelő stratégiákkal és hozzáállással dinamikus gondolkodásunkat a következetesség és a sikeres vállalkozások felé irányíthatjuk. 

Mit tehetsz e téren, hogy legyűrd a nagy mumust? 

  1. Lista, lista, lista. Akár papíron, akár digitális formában, legyenek listáid. 
    Írj fel mindent, majd válogasd őket tematikusan (nálam külön listája van a privát, személyes feladatoknak és az egyes vállalkozásaim feladatainak. Használhatod az Eisenhower mátrixot is ehhez: sürgős, fontos, nem sürgős, nem fontos. Én ezt színekkel jelzem az egyes listákban. 

    Oké, most már tudod, mik a feladataid, eddig valószínűleg könnyen eljutottál. No de a neheze most jön, ezeket el is kell intézned. 

  2. Egyszerre csak egyet! 
    Válassz ki a feladataid közül egyet-kettőt. Aztán elő a lézerrel és csak ezekre figyelj! Máskülönben az energiád úgy fog széthullani, mint a konfettieső szilveszterkor. 
  3. Mondj nemet! 
    Gondold át, mi a legfontosabb a feladataid közül és mi visz előre a leginkább. Szűkítsd azt a listát!
    A szanálás nem veszteség, hanem bölcsesség. 
    Ha egyszerre akarsz mindennel zsonglőrködni, azok a tányérok bizony, amiket pörgetsz, a fejedre fognak pottyanni. De ha okosan választasz fókuszt, képes leszel a tányért a levegőben tartani sokáig. 
  4. Keresd a miértet! 
    Ha a feladataidat és a céljaidat aszerint szelektálod, hogy melyek visznek a legjobban előre, mi az, ami a legtöbb hasznot hozza (akár anyagi, akár érzelmi, akár sikerességi szempontból), könnyebb lesz a vágányon maradnod. Keresd meg a céljaid mögött a miértet és ezt tartsd szem előtt. 
    ADHD-sként nagyon jól működnek a vizuális emlékeztetők, szerezz be színes papírokat, színes tollakat, és tűzd ki a fontos céljaidat és feladataidat a falra. 
    Amikor pedig megunnál egy feladatot és az agyad meg akar győzni arról, hogy ez már nem is olyan fontos (ugye ismerős?), akkor ott lesz az emlékeztető, hogy miért csinálod! Motivált tudsz maradni, az pedig már majdnem a teljes siker, ha a következetességről beszélünk.
    Ha ezt kicsit megdolgoznád, használd hozzá a célállítási munkafüzetet, melyet most ingyenesen letölthetsz! 
  5. A KÉSZ az vajon mi?
    Most állj meg egy pillanatra és gondold végig, mennyiszer fordult már elő veled, hogy egész nap dolgoztál, tetted a dolgod és mégis azt érzed: nem csináltál semmit, nem fejeztél be semmit, a nyomasztó érzés, hogy megfulladsz a feladataid között, elkísér jó sokáig. 
    De vajon átgondoltad-e már, hogy a KÉSZ az hogyan néz ki, mit jelent? 
    Amikor leírod a feladataidat és a céljaidat, gondold át azt is, hogy mikor lesz kész. Hová akarsz eljutni. És ezt a részfeladatokkal is meg kell csinálnod, hiszen tudod, elefántot is hogy eszünk meg? Falatonként. 
  6. Innen pedig egyenes út vezet a személyes kedvencemhez: a sikernaplóhoz. 
    Hatalmas erőket szabadít fel, ha a végeérhetetlen to-do listák mellett vezetsz egy sikernaplót is. Amikor a nap végén végignézed, átgondolod, mennyi mindennel haladtál, fantasztikus érzés lesz, és ez fog továbbvinni a következő napra és a következő feladatra. 
  7. Mindig tudd, mi a következő lépés. 
    Ha vállalkozásod van, szinte képtelenség sikerre vinni térkép nélkül.

    "Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart." (Seneca)

    Tudnod kell, hogy hová tartasz és ehhez merre kell menned. Milyen állomásokat kell érintened. 
    Ha látod magad előtt ezt a térképet, ez fog segíteni abban, hogy következetes maradj és ne ess szét a feladatok között. 
    Használj ehhez is bátran képeket, rajzokat, színeket. 
  8. Használd a szupererődet: a hiperfókuszt! 
    Az egyik kedvenc szupererőm, mert amikor egy feladattal hiperfókuszba kerülök, egy ülés alatt kétheti munkát is el tudok végezni. (Igen, ez a fagyi később visszanyal, de arra pedig nagyon jó tippjeim vannak.)
    Használd ki, amikor bekapcsolsz és taposd a gázt. Gyárts tartalmakat előre, időzítsd őket. Jegyzetelj, ha közben eszedbe jut valami, majd később válogatsz. Dolgozz előre, ilyenkor akár bele is kaphasz több feladatba, ha most csak vázlatosan írod meg, később akkor is könnyebb dolgod lesz már. 
  9. Kérj segítséget! 
    Vállalkozni magányos dolog. ADHD-sként vállalkozni pedig egyszerre csodálatos, felemelő és bizony nehéz is. Keress egy coachot (2024-től már én is fogok tudni ebben segíteni), üzleti partnert, egy barátot, aki megérti a helyzeted. A velük való rendszeres találkozások segítenek, hogy az utadon maradj és ne navigálj el olyan bozótosba, ahová nem vagy most még nem kell rátérned. 
  10. GigaCélok helyett MiniKihívások.
    Ha csak a nagy célra fókuszálsz, az nagyon ijesztő tud lenni. Különösen ADHD-sként borzasztó nehéz elképzelni, milyen lesz majd, ha odaérsz fél-egy-három év múlva. Hiszen ismered magad, tudod, hogy addig négyezer ötleted lesz és kétezer új dologba vágnál bele. 
    De mi van akkor, ha a nagy célokat kis célokká alakítod? Ma csak ennyit kell tenned. Ezen a héten csak idáig tudsz eljutni. Ebben a hónapban csak amarra kell fókuszálnod. 
    Ha ezt kipróbálod, meg fogod látni, hogy a kis sikerek, a lépések előre nagy löketet adnak. Önbizalmat. Bizonyítékot, hogy igenis képes vagy megcsinálni. És kettőt pislantasz és már ott is vagy, ahová szerettél volna eljutni. 
    Könyvet szeretnél írni? Kezdd egyetlen mondattal. Egy olyan irodáról álmodsz, amit a Pinteresten évek óta nézegetsz? Kezdd egy sarokkal, egy polccal. 
    Ha már megettük az elefántot korábban, most hordjuk el a hegyet. Kövenként hordjuk el, nem egyben emeljük a hegyet. 
  11. Légy kedves magadhoz! 
    Hibázni ér. Letérni az útról ér. Elfáradni ér. Érezni ér. Sírni ér. Érezni ér. 
    D
    e egy hiba, egy elfáradás, egy rossz nap, egy mélypont nem jelenti azt, hogy meg kellene állnod. Pihenj, töltődj és menj tovább. 

Egyszóval: lásd a hegyedet, tudd, hogy miért szeretnél oda eljutni, és kezdd egyetlen kővel. Majd folytasd a következővel. Minden egyes kő elhordása már siker. A siker pedig önbizalmat és motivációt ad. Ez pedig segít abban, hogy következetes maradj. Ha pedig mégsem? Nagy kaland. Mással is megesett már. Próbáld újra. Próbáld máshogy. 

 

Szeretnéd felfedezni a benned rejtő szuperhőst? Röpke 60 oldalon keresztül kísérlek ebben  A benned élő ADHD-szuperhős c. munkafüzetemben. Megjelenés: 2023. szeptember második felében. Addig is kedvezménnyel előrendelheted és a megjelenéskor már "postázom" is!

Vissza a blogba