Korán kelni jó! - avagy ismerd meg magad, az ADHD-dat és hozd ki belőle a maximumot! Néhány hete megosztottam veletek egy kihívást, amit magam számára állítottam össze. A februári kihívás az volt, hogy minden nap 5-kor kelek.
Mivel reggeli pacsirta vagyok, ez a napok legnagyobb részében nem volt nehézség. Ezt tudtam magamról. Ezeket a reggeli extra időket arra használom, hogy ilyenkor inspirálódom, szörfölgetek a neten (te jó ég, szerintem már senki nem használja ezt a kifejezést :)), tanulok, ötletelek, megtervezem a napom. Reggelizem. Így mire a fiam felkel, tudok rá anélkül figyelni, hogy az agyam ezer felé szaladna a teendőim között.
Hogyan hozhattam volna ki még többet ebből?
Ha egészséges alternatívákat használok a meglévők helyett (el sem merem mondani.) Például meditálok, nyitott ablaknál jógázom picit, még több reggelen figyelek arra, hogy egy nagy pohár vízzel indítsak.
Sokat segít, amikor nem pizsiben tolom le ezeket az extra időket, hanem már felöltözöm, megfésülködöm, embert varázsolok magamból.
Természetesen! Hiszen ez az 1-2 óra reggel aranyat ér!
Miért érdemes neked is korábban kelned?
Lehet, hogy fájdalmas és abból a nagyon értékes időből vesz el, amit pihenéssel tudsz tölteni. Csakhogy a pihenést nemcsak az alvás adhatja meg, hanem a magadra fordított idő is!
Ha korábban kelsz, akkor több időt tudsz szánni a személyes tevékenységekre, mint például az edzésre, az olvasásra, az írásra, vagy a relaxációra. Ez az idő segít a feltöltődésben, és csökkentheti a stresszt, ami növeli a mentális egészséget és javítja az általános jóllétet.
Több időd van a reggeli rutinokra, a gyerekek felkészítésére az iskolára, uzsicsomagolás, sőt, hogy te is kicsinosítsd magad. Ha olyan az otthontok, hogy a csörömpöléssel nem zavarod a többieket, akár kis háztartási munkákat is beiktathatsz, nekem ez nagyon működne, mert ilyenkor reggel pörgök, de sajnos azzal mindenkit felkeltenék.
Ha több időd van ezekre, nyugodtabban kezdheted a napot, kevesebb a stresszt, a kapkodás. Anélkül érkezhetsz meg a napodba, hogy közben ketten, hárman, négyen kiabálják, hogy "anyaaaaa! Hol a táskám? Hol a ruhám, hol a reggelim?"
Mit szólsz, adsz egy esélyt neki?